Húsvét vasárnapján még köszöntöttük a mátyásföldi templomban 90. születésnapja alkalmából Csermely László testvérünket – vagy ahogy sokan ismerték: Laci bácsit, Laci bát. Most fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Laci bácsi az Örökkévalóságba költözött.
Hónapok óta tudtuk, hogy súlyos beteg, de az Istenbe vetett hite, akaratereje és a Plébániához fűződő több évtizedes szoros kötődése olyan erőt adott számára, hogy szinte az utolsó pillanatig itt volt a templomban a vasárnapi szentmiséken. Amikor betegsége annyira előrehaladottá vált, hogy nem tudott eljönni a templomba, otthonában mindvégig rendszeresen járult szentgyónáshoz és szentáldozáshoz. 2019. május 31-én szerető családja körében, otthonában érte utol Őt a Mennyei Atya hívó szava. Hitünk szerint Laci bácsi már megérkezett Teremtőjéhez, az Örök Hazába.
Csermely László – egy mélyen vallásos, elkötelezett keresztény hívő Ember – 9 éves kora óta élt Mátyásföldön. Egész élete szinte összeforrott Plébániánk életével. Már 1949-ben – alig 20 esztendősen a legkeményebb diktatúra éveiben – nagy szerepet vállalt – a később pappá szentelt Szent-Andrássy Tibor mátyásföldi teológus hallgató és Enyedi Csaba társaságában – a fiú ifjúság katolikus közösséggé alakításában a Mátyásföldi ministránsok megszervezésével. Az együvé tartozás eszmei alapját az a cél határozta meg – mondta Laci bá – hogy „a Krisztusi Magyar Ifjú egyénisége, jelleme bennük kialakuljon. És hogy milyen a krisztusi magyar ifjú, az benne van a nevében: Krisztust követő az evangélium tanítása alapján, valamint a Hazáért és a Nemzetért élő, dolgozó, küzdő és vele szenvedni tudó ifjú.” Ma már nyugodtan kimondható, ami azokban a vészterhes időkben tiltott volt: „ezeket a célokat a Cserkészet akarja megvalósítani.” Ő már akkor is cserkész szellemben tanította, irányította a fiatal ministránsokat, bár a „cserkész” szó kimondása nélkül, mert annak kimondásáért akkor még börtönbüntetést is lehetett kapni. Sok fiatal nőtt fel az Ő útmutatását követve, és vált a plébánia ministráns közösségének meghatározó tagjává. Sajnos közülük többen már az Örök Hazába tértek, mások – családot alapítva – máshová költöztek. Ennek ellenére a még élő Öreg ministránsokkal haláláig rendszeres kapcsolatot ápolt, figyelemmel kísérte életüket.
Fiatalabb korában nyaranta rendszeresen szervezett és vezetett kirándulásokat, hosszabb-rövidebb táborozásokat a ministránsoknak a Pilisbe (1957, 1958), a Börzsönybe (1959) vagy a Bükkbe (1960), amelyeken 15-20 fiatal fiú vett részt. Még az 50-es, 60-as évek veszélyes világa sem tudta eltántorítani attól, hogy ezek az együttlétek megvalósuljanak. Mindig az Isten-, a Haza- és a felebaráti-szeretetre, a becsületességre, az egyenességre, a helytállásra és az állhatatosságra tanított, és ebben példát is mutatott.
Azt vallotta: „A célok elérésében soha nem leszünk készen. Életünk végéig formálnunk kell magunkat, hogy majd az utolsó napon átmehessünk az „örök élet érettségijén”!
1962-ben, amikor dr. Rajz Mihály atya volt Mátyásföld plébánosa, már a templomgondnokság második tagjává nevezték ki Laci bácsit, majd az 1964. évi tavaszi képviselőtestületi választást követően már Ő volt az Egyházközség gondnoka.
Számára a gondnoki szolgálat 16 évig tartott, és amikor Bobok György korábbi világi elnök elköltözött Mátyásföldről, a képviselőtestület 1980-ban Csermely Lászlót választotta meg világi elnöknek. Ezt a szolgálatot 2004. szeptemberéig, azaz 24 éven keresztül végezte. Akkor – 75 évesen – az érvényben levő szabályzat szerint le kellett mondania képviselőtestületi megbízatásáról.
Ezt követően sem szakadt meg a kapcsolata a Plébánia képviselőtestületével, hiszen tiszteletbeli tagként rendszeresen jelen volt az üléseken, és több évtizedes tapasztalata birtokában tanácsaival, javaslataival segítette a testület munkáját.
Világi elnöksége utolsó szakaszára esett a Pilóta utcai Közösségi Ház, majd ugyanott az új Plébánia felépítése, valamint a templomunk 100 éves fennállása megünneplésének előkészítése. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a Mátyásföldi Híveknek újra legyen kultúrháza (Közösségi Háza), az új plébánia pedig a templom közelébe kerüljön, és a templom – fennállásának 100. évfordulójára – kívül-belül, az anyagi lehetőségek függvényében minél nagyobb mértékben felújításra kerüljön. Ezt a hallatlan kitartást, eltökéltséget igénylő tevékenységét a szó legnemesebb értelmében SZOLGÁLATKÉNT végezte.
1949-ben, Mindszenty József hercegprímás pere idején néhány társával a Magyar Püspöki Kar melletti hűségnyilatkozatra gyűjtött aláírásokat, ezért kizárták a műegyetemről, így tanulmányait csak később, 1960-ban tudta befejezni.
Első munkahelyéről, a Villamosipari Kutatóintézetből 1965-ben fegyelmivel bocsátották el. Az ok az volt, hogy a Regnum Marianum cserkészpapok perében nem volt hajlandó a vádlott papok ellen vallani, és „…a kihallgatás során konok és álnok magatartást tanúsított.” – írták róla.
1989-ben 35 fő alapító taggal megalapította a Plébánia 412. sz. Kalazanti Szent József Cserkészcsapatát, és 10 éven keresztül csapatparancsnoként irányította a fiatalokat. Ez alatt az idő alatt a csapat létszáma megtöbbszöröződött. Dr. Bátorfi Béla korábbi mátyásföldi plébános atyával a Piarista Rend Tartományfőnökétől kértek engedélyt, hogy a Cserkészcsapat felvehesse Kalazanti Szent József nevét, amire az engedélyt megkapták.
Közben 1994-ben megválasztották a Magyar Cserkészszövetség országos fiú vezetőtiszti posztjára, amelyet 1998-ig töltött be. Cserkészeivel részt vett a Magyar Máltai szeretetszolgálat munkájában.
A Mátyásföldi Plébánia életének jobbítása terén kifejtett több évtizedes szolgálata, valamint a közéletben mutatott helytállása alapján a XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal vezetése 2000-ben a XVI. Kerület Díszpolgára kitüntető címet adományozta Laci bácsinak.
A 412. sz. Kalazanti Szent József Cserkészcsapat idén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Az erre az alkalomra megrendezett Cserkészbálon Laci bá személyesen nem tudott részt venni, mivel betegsége miatt egy súlyos műtétre készült. De még ekkor sem feledkezett el „Cserkészeiről”, és a csapatparancsnokon keresztül levélben fordult hozzájuk, amiből a rá jellemző életfelfogás és tanítás csendül ki. Levelének végén ezeket a sorokat írta: ”E jubileumi ünnep alkalmából szívből kívánom, hogy Csapatunk további élete gazdagítsa a csapat Tagjainak cserkész-lelkiségét. Cserkészeink úgy nőjenek föl, hogy Teleki Pál szavaival élve: mindig tudják keresni a Kötelességeket! Tegyenek meg mindent, hogy a magyarságtudatuk és érzésük gyarapodjék! Lelkiségük, lelki életük pedig Jézus Krisztushoz és parancsaihoz való hűséget jellemezze! Ez a cserkész-lelkiség pedig a Magyar Nemzet jövőjét és boldogulását szolgálja!”
Ez a gyönyörű, sok szépséget és örömöt termő, de sokszor veszélyekkel tűzdelt, börtönnel fenyegetett gazdag életpálya május 31-én itt a földön befejeződött. Megannyi szép emléket, példamutatást hagyott nekünk, amely még hosszú éveken át világít a sötétben tapogatózó embereknek.
Imádkozzunk Csermely László testvérünkért, hogy példamutató földi élete, az Anyaszentegyházhoz való feltétlen hűsége jutalmaként eljusson a boldogító Isten-látásra. Egyben kérjük közbenjárását a mennyei Atyánál plébániai közösségünk további boldogulásáért.
Imádkozzunk szerető Családjáért, hogy Szerettük elvesztése felett érzett bánatukban a Jóisten mielőbb békét és vigasztalást adjon!
Imádkozzunk Mindazokért, akik szívükben továbbra is Vele vannak, és emlékét kegyelettel őrzik!
Isten Veled Laci bácsi, nyugodj békében!