Kedves Testvérek!
Szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani a plébánián működő családos közösségeket. Ezekben a tanév során havonta kétszer van lehetőség a kötetlen együttlétre, beszélgetésre, imádságra és feltöltődésre. Két családos közösség működik két hetente, váltott péntekeken.

Az egyik a nagy hagyományokkal rendelkező Család kör, amelyhez elsősorban nagyobb (felső tagozatos és  felnőtt) gyermekeket nevelő házaspárok tartoznak. Ennek az évadnyitó alkalma szeptember 29-én lesz 20 órától.
A másik az Ifjúházas közösség, amelybe kisebb gyermekeket nevelő párok és frissen házasodottak járnak. Ezt szeretnénk ebben a levelünkben a figyelmetekbe ajánlani.
A közösséget két éve ősszel indítottuk útjára. Heten vállaltuk a vezetését: Márton atya és három házaspár (Csík Zoli és Zita, Illés Ádám és Weeber Ági, Füredi Krisztián és Annamária). De a közösség találkozóin mindenki aktív szerephez juthat. A találkozókat mindig egy rövid megosztással kezdjük, amelynek keretében a közösség egyik tagja vagy házaspárja egy fél órás előadást, megosztást tart. Ennek a témája szabadon választható. Többnyire párkapcsolattal, családi élettel, gyermekneveléssel, hitélettel vagy közélettel kapcsolatos tematika szokott lenni. Ezeket személyes élmények alapján dolgozza ki az előadó. Az elmúlt években nagyon érdekes és mély előadásokat hallhattunk. A témák között szerepelt például a párkapcsolati kommunikáció, a minőségi idő, az előítéletek, önmagunk szeretete, a Miatyánk imádság, a teremtett világ védelme, az időgazdálkodás és a férfi-női különbözőségek. Mindegyik témafelvezetést követően kiscsoportos beszélgetés szokott következni. 7-8 fős csoportokban osztjuk meg egymással a témával kapcsolatos véleményeinket, élményeinket és tapasztalatainkat. Minden találkozó végén időt szánunk egy viszonylag hosszabb kötetlen imádságra, éneklésre is.
A találkozókat a Közösségi ház (Pilóta u.27.) 1. emeletén található nagy hittanteremben tartjuk este 20 és 22 óra között. Gyülekezésre már fél nyolctól lehetőség van.
Az első találkozó szeptember 22-én (pénteken) lesz 20 órától.
Első alkalommal rendhagyó módon ismerkedő, csapatépítő játékok lesznek. Kifejezetten azért, hogy azok is be tudjanak kapcsolódni, akik az elmúlt években még nem vettek részt a találkozóinkon.
A rendszeres találkozók mellett szervezünk még családos kirándulást ősszel és tavasszal, valamint szabadtéri keresztutat nagyböjtben. Nyitottak vagyunk újszerű kezdeményezésekre is, amelyek a közösség épülését szolgálják. Szeptember elején például evezni voltunk közösen.
Több olyan házaspár van közöttünk, akik nem tudják megoldani, hogy együtt vegyenek részt a találkozókon. Közülük csak az egyik fél szokott járni vagy felváltva jönnek. Ez sem okoz problémát.
Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen csatlakozna hozzánk vagy csak alkalmanként részt venne egy-egy találkozón!
Ha van a környezetetekben olyan házaspár, akikről úgy gondoljátok, hogy szívesen járnának egy közösségbe, vagy jót tenne nekik egy kis társasági élet vagy csak úgy megnéznének egy ilyen találkozót, akkor nyugodtan küldjétek el őket is valamelyik találkozónkra. Közösségi alkalmaink egész évben nyitottak.
Amennyiben a gyermekek felügyeletét nem tudjátok megoldani, és csak az tart vissza Benneteket a részvételtől, akkor jelezzétek Márton atya felé.
Szeretettel várunk Benneteket!
Márton atya és a Csík, Illés, Füredi házaspár
Családos közösségek