Kedves Testvérek!
 Aki járt a héten a templomban, meglepve láthatta a felfordulást, a „becsomagolt” templomot. Szerdán megkezdődött a kereszthajó üvegablakainak visszatétele, illetve egyelőre a hordozó fémszerkezet beépítése, ami elég nagy koszolással jár.

A munkálatok még a jövő héten is folytatódni fognak, ezért – most úgy tűnik – a takarófóliák a vasárnapi szentmisék alatt is a templomban maradnak. Csak a padtömbökről és az oltárról szedjük le a fóliát.

Viszont segítséget szeretnénk kérni a templom részleges visszarendezéséhez és alapszintű takarításhoz. Ezért kérjük, hogy aki szombat délután tudna jönni segíteni, jelezze ezt Pacor Istvánnak (30/701-0893). Hogy mikor fejezik be szombaton a munkát, és mikor lehet kezdeni a takarítást, szintén Pacor István tudja majd megmondani.
Kérjük jelezzetek neki! Szombaton az esti 6 órai miséhez már elegendő szinten rendet kellene tenni.
Csatolva küldök két képet a jelen templomi állapotról. Ilyen módon a nyáron már háromszor kellett beburkolni a templomot, és utána takarítani. Köszönet azoknak, akik eddig segítettek.
Köszönettel,
Márton atya

Templomtakarítás