Hirdetések 2019. március 17-én

  1. Kedden (március 19-én) Szent József templomunk védőszentjének főünnepe van, ezért a reggeli mise helyett este 6-kor lesz az ünnepi szentmise.
  2. Most pénteken ifjúsági keresztutat tartunk, ami 17:00-kor kezdődik, és a stációkon a fiatalok mondanak személyes tapasztalatokat. A zenei kíséretet gitárosaink adják.
  3. Jövő vasárnap délelőtt méz-, szörp-, pirospaprika vásár lesz a Közösségi Házban.
  4. Ugyancsak jövő vasárnap az esti szentmisén a Thököly úti Domonkos templom egykori gitáros ifjúsági énekkara adja a zenei szolgálatot.
  5. Többek kérésére változik a Sóderparti időpontja. Az új rend szerint páros heteken (mint a jövő hét is) marad a szerdai időpont, páratlan heteken azonban keddenként találkozunk. Az első keddi alkalom március 26-án lesz, este 7-től a közösségi házban. Ezen az alkalmon filmvetítés lesz, az „Igazi csoda” című filmet nézzük meg, utána beszélgetés. Várjuk a 16+os fiatalokat és a fiatalos gondolkozásúakat. Hogy éppen keddi vagy szerdai alkalom lesz, azt a plébánia facebook oldalán is hirdetjük.
  6. A héten a gyóntatás rendje: szerdán este 6-tól 7-ig, pénteken este a mise után fél 8-ig.
Hirdetések – 2019.03.17