A tékozló fiú hazatérése egyike a Szentírás azon történeteinek, amelyekben Jézus Isten országának az evilági gondolkodástól eltérő törvényeiről szól.
A példázat súlyos kérdéseket vet fel. Miért fogadja kitörő örömmel és nagy lakomával az apa hazatérő fiát, aki kikérte, majd eltékozolta örökrészét? Van-e magyarázat a fiú tettére, helyénvaló-e a megbocsátás? Jogosan neheztel-e a nagyobbik, a „jó” fiú, aki úgy érzi, hogy még sosem kapott ennyit, pedig mindig apja kedvében járt? Rembrandt élete végén, mintegy élettapasztalatainak esszenciájaként vitte vászonra a történetet, zseniális remekművet alkotva.
Henri J. M. Nouwen (1932–1996) a múlt század egyik jelentős katolikus szerzője. Életének válságos időszakában talált rá a festményre, ami rendkívüli hatást tett rá, és utána éveken át egy mély felismerésekhez vezető folyamat katalizátoraként működött benne. Ezeket osztja meg velünk A tékozló fiú hazatérése című, legismertebb művében. Saját és Rembrandt életének példájával alátámasztva tárja fel azt, hogy a tékozló fiú, az idősebb fiú és az apa szerepe, sorsa egyaránt bennünk él. Lényünk e három aspektusának megtapasztalása, a példázat megértése és átélése a keresztény hit mélyrétegeibe, Istenhez vezet el.
A kötetet kiegészítő életrajzi vázlat bemutatja Nouwen rendkívüli, ellentmondásosságában is kimagasló személyiségét, felvillantja életének néhány fontos fordulópontját.
A végkövetkeztetés itt sem más, mint A cselekvés útja mint spirituális ösvény könyvsorozat többi kötetében: belső békénket és szabadságunkat, ezzel egyben Isten országának bejáratát az önzésünktől való megszabadulás, a sorscsapásainkon való felülemelkedés és a másoknak való önzetlen segítségnyújtás útját járva lelhetjük meg.